Kaleidoszkóp

Publikálva november 5th, 2019 | által Hello_Soroksar

Juta-domb

A Juta-domb valójában nem egyetlen domb, hanem egy egész dombsor volt Pesterzsébet és Soroksár határában. A sárgás futóhomokkal fedett dombvonulatnak ma már csak a pesterzsébeti temető felé elnyúló pereme létezik. Több forrásban is olvasom, hogy az egykori homokhalmok nagy részét azért tüntették el, azért gyalulták helyükön asztalsimára a talajt, hogy ne emlékeztessenek 1956-ra, a támadó szovjet katonák ellen védekező magyar honvédek hősiességére. Nem tudom, így van-e, vagy egyszerűen városrendezési szempont vezérelte azokat, akik elrendelték a munkálatokat. Bármi legyen is az igazság, nekem jólesik elhinnem, hogy a félelem diktálta az intézkedést, hogy a hatalom tartott attól, hogy Erzsébet, Soroksár, Budapest népe nem felejt.

A Juta-domb stratégiai szempontból azért volt érdekes, mert az alacsony dombokról tűz alá lehetett venni a Soroksári úton a főváros felé nyomulókat. Ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a Mecséri János alezredes vezénylete alá tartozó 51. légvédelmi tüzérüteg egy ideig valóban megfutamította és feltartóztatta az egyik szovjet menetoszlopot. A Juta-dombnál tehát a honvédek és a szabadságharcosok sikerrel szálltak szembe a felvonuló szovjet erőkkel.

A Forgószél hadművelet

„Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott rádióbeszéde sajnos nem volt igaz. A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra pedig sem a hadsereg, sem a felkelők nem álltak készen. Ennek ellenére tény, hogy a szovjet megszállók számos helyen ellenállásba ütköztek.
Nézzük sorjában. A szovjet vezetés már október 24-én hajnalban úgy hatezer katonát, csaknem háromszáz tankot és több mint száz páncélozott járművet vezényelt Budapestre. Október 25-én újabb három hadosztály, úgy 20 ezer katona csatlakozott a fővárosban állomásozó erőkhöz. Október 30-án a szovjet vezetés ugyan kivonta csapatait Budapestről, ám Mikoján, Szuszlov és Mamszurov altábornagy már egy más nagyságrendű hadművelet, a Forgószél előkészítésébe kezdett.

A jelszó: Mennydörgés

Dobrosi Lajos

A támadás megkezdésére a Mennydörgés-444 jelszó elhangzásával adták ki a parancsot. November 4-én hajnali négy és öt óra közt indult meg a lerohanás. A szovjet csapatok országszerte körülvették a Magyar Néphadsereg laktanyáit, helyőrségeit, elfoglalták a repülőtereket: ahol nem adták meg magukat az első felszólításra, ott azonnali csapás volt a büntetés. A legtöbb helyen nem került sor fegyveres összeütközésre, a sorállományú katonákat lefegyverzésük után hazaküldték.
Egy történész tollából idézek: „Az első szovjet páncélosok negyedikén hajnali hat körül érték el a főváros határát. A legszervezettebb ellenállásba a Juta-dombnál, a mai Soroksár peremén ütköztek a szovjet erők”.

Egy halálraítélt emlékezéséből

A huszonkét éves Dobrosi Lajos a forradalom idején az esztergomi tüzérezred lövegrajparancsnoka volt, részt vett a Juta-dombi tűzpárbajban. 1957 végén tartóztatták le. Azt hitte, elkerüli a felelősségre vonást, de nem úszta meg: a lakodalma estéjén vitték kihallgatásra Budapestre. „Az a kihallgatás tizenhárom évig tartott.” Előbb halálra ítélték, végül kegyelemből életfogytiglanit kapott. 1970-ben szabadult.
A 37 milliméteres könnyű légvédelmi gépágyút hatan kezeltük, emlékezett vissza. Az egyes ke­zelő jobbra fordította a löveget és célra tartott, a kettes felfelé és lefelé fordította a löveget, és célra tartott, a hármas az iránytömböt állította, a négyes volt a töltő, az ötös és hatos a lőszert adogatta. „A mi rajunk az éleslövészeteken mindig kiválóan lőtt. Repülőre és harckocsira is lőttünk, a harckocsinak a lánctalpára kellett célozni, mert a páncélt nem ütötte át, de a lánctalpat le tudta szakítani a lövedék. 1956. november elsején szereltem volna le. Október 23-án már bent volt a civil ruhánk a laktanyában. Éjjel az ezredügyeletes helyettese voltam, amikor kaptam egy parancsot a hadosztály híradófőnökétől, hogy négy percen belül az egész ezredet sorakoztassam a riadótérre. Teljes menetfelszereléssel vonultunk le a gyakorlótérre, aztán a lövegeket felcsatoltuk a vontatókra. Kaptuk a vezénylést: fel kell vonulni Budapestre, mert forradalom van.”

„Öt perc volt az egész”

A Juta-dombra november 2-án reggel vittek minket. A jéggyár és a jutagyár közt volt egy homokbánya, itt foglaltunk tüzelőállást. Négy könnyű lövegünk volt és két közepes (…), és volt ott egy csomó polgári személy géppuskával és golyószórókkal. Amikor 4-én reggel jöttek az oroszok, a civilek kezdték a tüzelést, mi már csak akkor lőttünk, amikor az oroszok ránk is tüzeltek. Jöttek harckocsival, katyusával, teherautókkal. A lövegnél voltam, amikor megjelent a szovjet oszlop. Amikor elkezdtek felénk is tüzelni, a parancsnok tüzet rendelt, én meg továbbítottam a lövegemnek a tűzparancsot. A mieink egy harckocsit és egy katyusát kilőttek, az oszlop nem tudott továbbmenni. Megfordultak és elmentek. Körülbelül öt perc volt az egész.”

Nagy Imre segélykiáltása

Dr. Marossy Endre, a téma kutatója cikkeket és könyveket írt a Juta-dombi eseményekről és azok utóéletéről. A megtorlás nagyon kemény volt, nyilatkozta nemrég: „Nyolc főt kivégeztek. Száznál több embert, katonákat, rendőröket, nemzetőröket, polgári személyeket zártak börtönbe évekre, sőt évtizedekre. A perek anyaga nem volt kutatható. A legnagyobb szabású katonai per, a Juta-dombon harcoló esztergomi katonák ellen lefolytatott Mecséri-per aktái kifejezetten titkosak maradtak. (…) A november 4-ei harcok részleteit titok fedte.”.
Nagy Imre november 4-i rádiószózatát hallotta a később kivégzett Kicska János főhadnagy is, aki ezt vallotta: „November 4-én a munkásszálláson (ott voltak elszállásolva a katonák) hallottam Nagy Imre segélykiáltásait, majd átmentem a közepes tüzelőállásba, és mondottam Kliebert századosnak, hogy legjobb lesz innen elmenni vissza Esztergomba… Kliebert százados erre azt mondta, nem lehet”. Kliebert László feltehetően határozott, jó katona lehetett, hiszen ő volt az, aki a Juta-dombon a tényleges tűzparancsokat kiadta. (Nem kizárt, hogy 1957 nyarán, amikor észrevette, hogy nyomoznak utána, tudatosan kereste a halált: robbanás áldozata lett.) Egyik rajparancsnoka, az 1963-ban amnesztiával szabadult Dékány József szakaszvezető november 4-én hajnalban egy bajtársa erzsébeti családjánál hallotta Nagy Imre felhívását, mire nyomban elindultak vissza a tüzelőállásba, ahol már „Kicska főhadnagy parancsa alapján nagy készülődés folyt, hogy az arra esetleg elhaladó szovjet csapatokkal a harcot felvegyük”. A főhadnagy tehát fenntartásai ellenére is fegyelmezetten készült a harcra. Ahogy a kutató írja: a Juta-dombiak hitelesítették a miniszterelnök állítását, miszerint „csapataink harcban állnak”.

Tűz a hadügyminiszterre

Több forrás is említi, hogy Maléter Pál, a forradalom honvédelmi minisztere november 4-én – akkor már az oroszok foglyaként – a Juta-domb közelében járt. Amikor 1956. november 3-án délben a Parlamentben megkezdődtek a tárgyalások a szovjet kivonulásról, a város határán a Budapest szívébe vezető nagy országutak mentén újabb és újabb magyar alakulatok foglaltak el védekező állásokat. (Ezek megszervezésére, kialakítására éppen Maléter utasította Mecséri János alezredest.) Az ilyen védőállások egyike volt a Juta-dombi is. Csakhogy az 51. légvédelmi tüzérosztálynak a védelmen kívül még egy feladata volt, amit állítólag egyenesen Malétertől kapott, mégpedig hogy a szomszédos Csepel-szigeten, pontosabban „a Tökölön zajló szovjet–magyar tárgyalások idejére teljesen zárják le a Soroksári utat, hogy semmiféle katonai mozgás ne legyen, ne érthessék félre a szovjetek a helyzetet, és így a Tökölön folytatott tárgyalások zavartalanok lehessenek”.
Mint tudjuk, november 3-án éjféltájt a Maléter vezette magyar katonai küldöttséget a tököli szovjet bázison Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta, és őket egy legénységi fogdába záratta. Másnap hajnalban a laktanyaudvaron felsorakozott szovjet tankok, páncélkocsik és teherautók közt elővezették őket. Malétert és Erdei Ferencet egy nyitott páncélautóba ültették (Kovács Istvánt és Szűcs Miklóst egy másikba), és bár a szovjet bázison egy csomó magas rangú magyar államvédelmis tiszt is nyüzsgött, az őrzésüket szovjet tisztek látták el. Elindultak előbb Soroksár, majd Budapest felé, és a Juta-domb környékén az oszlopot gépágyú- és géppuskatűz érte. A harckocsik és páncélkocsik viszonozták a tüzet. Abban a páncélkocsiban, amelyben Kovács Istvánt és Szűcs Miklóst szállították, egy szovjet ezredes halálos golyót kapott, Szűcsnek a sapkáját, Kovács Istvánnak a köpenyét szakította fel golyó vagy repesz. Az 51. légvédelmi tüzérosztály alegységei természetesen nem tudhatták, hogy nemcsak a szovjetekre és a velük együttműködő ávósokra, hanem saját honvédelmi miniszterükre is tüzeltek. Az oszlop megfordult, visszatért Tökölre, Maléteréket délután helikopterrel szállították el Mátyásföldre, majd páncélgépkocsival a Gorkij fasori szovjet nagykövetséggel szomszédos épületbe.

Marek János


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások