Kert

Publikálva november 5th, 2019 | által Hello_Soroksar

Itt van az ősz, itt van újra…

Az ősz beköszöntével a kerti növények már a télre készülődnek. A virágok szépen lassan eltűnnek, és színes falevelek borítják a kerteket. Ilyenkor nehéz megválni a nyáron színesen pompázó virágoktól, amelyeknek látványa nem csak a szemünknek, a lelkünknek is jót tesz. A jolly joker ilyenkor az őszirózsa, amely ráadásul változatosságot is nyújt, hiszen rengeteg színben és méretben pompázik.

Népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy ősszel is virágzik. Elnevezése félrevezető kissé, mert tulajdonképpen a „hagyományos” rózsához sok köze nincsen. Nemcsak számtalan színben, de sokféle fajtában is elérhetők, így többféle funkciót is betölthetnek a kertben. Az alacsonyabb típusok talajtakarásra, sziklakerti ültetésre alkalmasak, míg a méretesebb őszirózsák ágyásokba ültethetők. Gyönyörű színükkel élettel töltik meg a kertet, és kicsit a tavasz érzetét is megjelenítik. Gondozás tekintetében sem igényel extrákat, elég igénytelen növény, jó minőségű talajba és napos helyre érdemes ültetni. Az elöregedett részeket válasszuk szét és ültessük külön a többi részétől. A magasságukat tekintve is nagyon változatosak: 20 centitől kezdve akár az 1 métert is meghaladhatják. Nyirkos talajra van szükségük, ezért gyakran kell őket öntözni ahhoz, hogy dús virágzattal hálálják meg a törődést. A kertben vagy a teraszon, de vágott virágként is nagyon látványosak.

A krizantém az őszirózsafélék családjába tartozik, görög eredetű név, jelentése aranyvirág. Jellemzően októberig virágzik, de egyes fajták még novemberben is kertünk ékei lehetnek. Kínában ősidők óta erőt megőrző és hosszú életet adó gyógynövényként tartják számon. Egy háromezer éves legenda szerint valaha a Szitakötő-szigeten termett egy olyan gyógynövény, amely megfiatalította az embert, ha fiatal lányok és fiúk szedték le. A felkeresésére indult ifjak sok kalandot átéltek, de a fiatalító növényt nem lelték meg. Megtalálták viszont a krizantémot, és kereskedni kezdtek vele. A 9. hónap 9. napjának ünnepén már a Han-korban krizantémbort ittak. Azt tartották, hogy aki ezt fogyasztja, hosszú életű lesz a földön. Virága gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatású, emellett emésztési problémákra is hatásos. Lázas állapot, meghűlés, fejfájás kezelésére a sárga virágokat tartják a leghatékonyabbaknak. Külsőleg alkalmazva a szemgyulladás kezelésére is használják. A szirmok enyhén fanyar, pikánsan kesernyés ízükkel pedig kiváló salátaízesítők. Európában főleg kegyeleti virágként terjedt el, mivel Mindenszentek környékén is virágzik, és vázában akár három hétig is tartja magát.


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások