Itthon

Publikálva november 5th, 2019 | által Hello_Soroksar

A hozzáállásunk alakítja a környezetünket

Az ember egyik alapvető tulajdonsága, hogy kíváncsi. Mire? Mindenre. Ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy kiderítse, mi lehet a nagy vizeken túl vagy a csillagok között, mivel lehet leküzdeni a gyermekágyi lázat, kinek van igaza egy közéleti vitában, hol a legszerencsésebb megépíteni az elterelőutat. És végül, de nem utolsósorban, kíváncsiak vagyunk egymásra: a szomszédra, az új pultoskisasszonyra, a gyerekek tanító nénijére, a sztárokra, egyszóval mindenkire, aki csak a látóterünkbe kerül. Özvegy Bese Ferencné Marika néni az önkormányzati választásokra készülődve többször is az érdeklődés középpontjába került itt, Soroksáron, hiszen egyik fia független jelöltként indul a polgármesteri címért. A nyolcvanéves Marika néni személye azonban nem pusztán emiatt érdekes. A soroksári patikában máig népszerű az a hidratáló krém, amely az egykori patikusnő nevéhez köthető.

A szoba, ahol Marika nénivel leülünk beszélgetni, tele van fényképekkel. „Azért raktam oda őket, mert itt szoktam ülni, amikor tévét nézek, és innen jól láthatok mindenkit, unokákat, édesanyámékat, a nagymamát, a testvéreimet, a gyerekeket” – mondja Marika, majd egyesével végigkalauzol a képeken. „Az ott én vagyok fiatalon, ott a diplomaosztóm, alatta a férjem fotója, amikor átveszi a diplomáját.” Marika néni édesapja tanárember volt, „igazi karakán férfi”, édesanyja pedig „olyan jóságos és szelíd, hogy nincs is olyan a világon még egy”. Ő tartotta egyben a családot, felnevelt négy gyermeket, ami Marika szerint az egyik legnehezebb és legszebb munka a világon. „Bármit elmondhattunk neki, akármilyen problémánk volt, azonnal a segítségünkre sietett, és olyan okos tanácsokkal látott el bennünket, hogy máig sem értem, honnan vette őket.” A szülők számára nagyon fontos volt, hogy mind a négy gyerek tanuljon. „A nővérem erős­áramú mérnöknek tanult. Kettőszáznegyven fiú között mindössze hárman voltak lányok. A húgomból orvos lett, öcsém pedig az építész szakot választotta. Szerencsére mindannyian jól megvagyunk.”

Elmondása szerint Marika néni nem szeretett iskolába járni, annak ellenére, hogy kitűnő tanuló volt és jól kijött a többi gyerekkel. A szünidő vége felé szinte könyörgött az édesanyjának, hogy otthon maradhasson. Megígérte, hogy mindent megcsinál neki, ha felmenti őt az iskola alól. Érettségi után a Róbert Károly körút egyik patikájában kezdett el dolgozni, ami természetesen hozta magával, hogy beiratkozzon a gyógyszertári asszisztens képzőbe. Miután ezt elvégezte, arra gondolt: „A patikusok is csak olyan emberek, mint én, miért ne próbálhatnám meg én is az egyetemet? Az elhatározás nem volt egyszerű egy önbizalomhiányos fiatal lány számára, de végül is megérte erőt venni magamon.”
„Az 516-os patika új fejezetet nyitott az életemben, itt ismerkedtem meg a férjemmel. Sajnos már nincs meg a patikánk, nem tudom, mi van a helyén mostanában.”

Annak idején a házastársak nem dolgozhattak egy helyen, „így Feri maradt a soroksári gyógyszertárban én pedig Erzsébeten helyezkedtem el. Szerencsés voltam, mert ugyanazt a munkát végeztük mindketten, így amikor későn jöttem haza, Feri sosem morgott, mert tisztában volt vele, hogy miért kellett bent maradnom. Az életünk ugyanolyan volt, mint bárki másnak itt, Soroksáron. Két gyereket neveltünk, műveltük a szőlőt, gondoztuk a veteményeskertet, és amikor megengedhettük magunknak, saját házat építettünk. Akkoriban még itt, az Elvira utcában semmi sem volt, csak a nagy puszta és az iskola”.

„Soroksárt nem lehetett nem szeretni” – mondja nevetve Marika, majd a kérdésre, hogy miért, azt válaszolja: „Annyira szerették Ferit, és nekem ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy a belvárosi gyerekkor után Soroksár legyen a szívem csücske”. Annak idején a patikus, akárcsak az orvos, a tanító vagy a pap, jól ismerte a falu apraját-nagyját, és szerencsés volt az a település, ahol a köz szolgái értettek az emberek nyelvén. „Feri nagyon tudott az emberek nyelvén beszélni. Odafigyelt mindenkire, és ezt értékelték a soroksáriak.”

Nyugdíjba vonulása után Marika nénit megkeresték a soroksári gyógyszertárból, lenne-e kedve vezetni az üzletet. Elvállalta, és még tizenöt évet dolgozott. Itt keverték ki kolléganőivel azt a bizonyos krémet is. „Hogy miért jutott eszünkbe krémet készíteni? Hát elkezdtünk öregedni.” A krém, amelyiknek két változata is létezik, az enyhe citromos illatú és a natúr, nagy népszerűségre tett szert nemcsak Soroksáron, de máshol is a mai napig készítik, forgalmazzák. Marika néni örömmel meséli, hogy a régi munkatársakkal még mindig tartják a kapcsolatot. Egy dologra viszont nagyon nem szívesen emlékszik vissza, arra, amikor megjelent a számítógép. Öt embert kellett elküldeni miatta. Akkor annyira megharagudott az új találmányra, hogy soha nem akart magának számítógépet.

Nyolcvan év tekintélyes idő, és szép is, főleg, ha úgy éli meg az ember, ahogyan Marika néni: egészségesen, tevékenyen, szellemileg is fitten. A titok szerinte egyszerű, sokat kell dolgozni, nem szabad unatkozni, a szokásainkat nem szabad feladni, mert azok megtartják, rendben tartják az embert. Marika néni mai napig saját maga tartja tisztán a lakását, minden délben terített asztal mellett ebédel, érdeklődik a világ dolgai iránt, szereti tudni, kivel mi történik a családban, és rengeteget olvas, most éppen Szabó Magdát. „Az öregség természetes része az életnek, el kell fogadni, és hálát kell adni azért, ami van: a családért, az unokákért, a tíz évvel fiatalabb öreg barátnőkért és az egész életemért.”

Végezetül: mit szól egy édesanya ahhoz, hogy a fia polgármester szeretne lenni? „Ha szeretné, hát próbálja meg, dolgozzon érte. A közélet nem egy barátságos közeg, természetes, hogy van az emberben egy kis félelem, de azt gondolom, sokat számít, hogyan állunk a dolgokhoz, emberekhez. A pesterzsébeti patikában eleinte sok volt a vita, a veszekedés, aztán úgy hozta az élet, hogy engem bíztak meg a vezetésével. Ugyanazokkal az emberekkel dolgoztam, mint az elődöm, mégis rendben, békességben mentek a dolgok. Sokszor észre sem vesszük, hogy a hozzáállásunk mennyire alakítja a környezetünket, a körülöttünk élő emberek reakcióit. Édesanyám ültette el bennünk, hogy jóság, jóakarat nélkül nem lehetünk boldogok. Egész életemben ez határozta meg a világhoz, az emberekhez való hozzá állásomat. A fiamnak is ezt fogom újra a fülébe súgni, ha megválasztják.”


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások