Itthon

Publikálva szeptember 17th, 2019 | által Hello_Soroksar

Soroksár gyöngyszeme: Millenniumtelep

Nem kell sokat törni a fejünket ahhoz, hogy kitaláljuk Millenniumtelep honnan is kapta a nevét. A telep a huszadik század első évtizedeiben létesült, mégpedig azzal a céllal, hogy a szentendrei művésztelephez hasonlóan idecsalogassa a tehetséges alkotókat. Közel a pezsgő belvároshoz, mégis csendes, idilli környezet, erdővel, a Duna összes romantikájával. Nem így történt. A hely persze nem maradt lakatlan: festők, szobrászok, írók helyett csendre, nyugalomra vágyó családok népesítették be.

Száz év. Ennyi telt el azóta, hogy a Haraszti út–Millennium utca–Gombkötő utca–Dél utca által határolt terület az első parcellázásokat követően elnyerte mai formáját. Vajon milyen nyomokat hagyott rajta az idő, milyen életet nyújt ma az itt lakóknak a telep? Egy vendégség, egy fórum, és máris képet kaphatunk, hogyan vélekednek a soroksáriak jelenről, jövőről itt a Milltelepen.

Vendégségben

Péntek van, délután, dr. Türkné Fischer Judittal ötre beszéltük meg a találkozót. Jártam már párszor a Millenniumtelepen, de biztos, ami biztos, indulás előtt beütöm a címet a Google keresőjébe, mert késni nem túl szép dolog. Autóval kilenc percet ír a tervező, HÉV-vel pedig a várakozással, gyaloglással együtt ötvenhármat. Judit és férje, dr. Türk Gergely az otthonukban fogadnak, igaz, máshol nem is nagyon tudnánk leülni, mivel a telepen sehol egy pad, az évek óta ígérgetett játszótérnek nyoma sincs. Gergely huszonöt éve lakik Soroksáron, a „központban kezdte”, majd a csend, a nyugalom miatt ideköltözött. A ház, amelyben Judittal és a kutyákkal élnek, valamikor a nagymamáé volt. A házaspár szereti az itteni életet. Judit azt mondja, hogy sokat ad a hely: „csendet, nyugalmat, jó szomszédokat, és ezért a sok jóért cserébe megéri viselni a nehézségeket”. „Tíz évvel ezelőtt nyugdíjastanya volt a telep” – mondja Gergely, majd örömmel nyugtázza, hogy mostanában egyre több fiatal család költözik, építkezik az utcában. A problémákról mindketten nyugodtan beszélnek, mert mint mondják, évtizedek óta húzódó dolgokról van szó, és az idő múlásával megtanul az ember együtt élni velük. Gergely gyermekorvos, de évekkel ezelőtt tolószékbe kényszerítette a betegség. Felesége keserédes szavakkal emlékezik az esküvőjükre, mert Soroksáron a hivatalok, így a házasságkötő terem sincs akadálymentesítve. „A probléma súlyát persze csak akkor érzékeli az ember, ha baj van” – mondja Judit, majd hozzáteszi: „Egy ilyen apróság azonban még az olyan egyszerű dolgoktól is megfoszt minket, mint a közös bevásárlás, ügyintézés”. Hogy mit remél a Türk házaspár a jövőre nézve? Gergely a Dugattyúgyárat említi, ami évek óta gazdátlanul áll, és „a sok szeméttől már le sem lehet menni a Dunához, csak ha kerül egy nagyot az ember”. Juditot leginkább az bosszantja, hogy a Hősök terén nem lehet parkolni. Ha be akar menni a DM-be vagy a gyógyszertárba, perceket kell keringenie. „A közlekedés egyébként is csapnivaló, a Dunaharaszti felől érkező autók miatt alig lehet ráfordulni az útra.”

A beszélgetést a szomszéd Gyula szakítja félbe, aki hangos üdvözléssel sürgeti az utcát, „mindjárt kezdődik a fórum, ideje indulni”. Bese Ferenc polgármesterjelölt fóruma a meg nem épült játszótér helyén lesz, és azzal a szlogennel hirdették meg, hogy „mindenki hozzon magával egy széket”. „Nekem nem kell”, viccelődik Gergely, majd miután Judit bezárja a kutyákat, elindulunk. A Türk házaspár szerint a választás komoly dolog, ők biztosan elmennek szavazni. Hogy kire adják a voksukat, még nem tudják, „de szűkíti a kört, hogy minimum soroksári legyen az illető”.
Nagy füves tér, szépen gyülekeznek az emberek. Karnyújtásnyira a kiserdő, de a BILK is, ahol este reggel és éjszaka is pakolják a kamionokat. Mindenki ismer mindenkit, még a gyülekezet mellett elhaladó autók is lassítanak, hogy oda-vissza üdvözöljék egymást az ismerősökkel. Egy mosolygós hölgy vízzel kínál, „meleg van, tegyem csak magam mellé, később jól jöhet”. Távolabb a rendezvénytől az úton ez idáig le és fel bicikliző gyerekek is letáboroznak, és lassan abbamarad a beszélgetés. Minden készen áll: közönség a helyén, ki a sajátján, ki a szervezők által hozott székeken.

A fórum

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a rendezvényt, azt mondanám, családias, mert minden egyes felvetést nemcsak Bese Ferenc polgármesterjelölttel, de egymás között is megvitatnak: a közlekedés, a készülődő Budapest–Belgrád-vasútvonal, a kisnyugdíjasok helyzete, a közbiztonság, a Dugattyúgyár és az olyan bosszantó apróságok, mint a buszmegállók védettsége. A közösség amellett, hogy remek humorral beszél a problémákról, két lábbal áll a földön, mert a felvetések között azonnal felismerik, ami meghaladja a realitást, és az elrugaszkodott elvárásokkal előálló ismerősöket igyekeznek közösen visszaterelni a valóság talajára. Ez a kis zárt csoport még önkritikára is képes, felemlegetik a nemrég történt tűzesetet, és némi szóváltást követően arra jutnak, annak ellenére, hogy a család befelé forduló volt, nem kereste a szomszédok társaságát, többet is segíthettek volna. „Nem vagyunk már olyan összetartók, mint régen” – hangzik innen is, onnan is, majd egymást biztatják: „Nekünk kell lépni először”. „Az én szomszédomnak legalább hetvenkétszer köszöntem hiába, de a végén ő is visszaköszönt.”
Lassan jön az este, de a témák, a személyes történetek nem nagyon fogyatkoznak, megállás nélkül jönnek egymás után: a „nevetségesen” ritkán járó HÉV és a 135-ös busz, a vasárnaponkénti zajos fűnyírás, a nyilvános WC-k hiánya a Hősök terén és a tönkrement Duna-part. Végül a szúnyogok mégiscsak véget vetnek az összejövetelnek.

Mielőtt szétszéledne a társaság, igyekszem megtudni, milyen érzéssel mennek haza a résztvevők.

Ritter Gábor négy éve költözött ide, az itt élők hamar befogadták. A fórum igazi meglepetés volt számára, „mert jó volt és tetszett”. Többnyire csalódással szokott távozni a hasonló rendezvényekről, mert mindenki összevissza ígérget. Most azt látta, hogy valaki reálisan, komplex módon képes gondolkodni. Legjobban a Dunaharaszti felől érkező forgalom problémájára adott válasz nyerte el a tetszését, hogy „a polgármesterjelölt a megoldást Dunaharasztival és Taksonnyal együtt képzeli el, mert az, amit néhányan felvetettek, hogy ne engedjük be a forgalmat a szervizútra, mégiscsak lehetetlen. Ezt a problémát valóban nem lehet egyedül megoldani”. Az is meg­győzően hangzott, hogy az érdekeinket képviselni kell, és ha már jön a Budapest–Belgrád-vasútvonal, akkor a legkedvezőbb feltételeket kell kiharcolni, és a dolgot gazdaságilag is a magunk javára kell fordítani. Gábor és Bese Ferenc véleménye abban is találkozott, hogy a bajba jutott emberek, kisnyugdíjasok problémáját szervezetten kell megoldani, például Soroksár-kártyával, ami különböző kedvezményeket biztosít, és a helyi vállalkozók, mesteremberek támogatásával, hogy szükség esetén elérhető és megfizethető legyen a hozzáértő segítség.

Gábort meggyőzték a hallottak, és annak ellenére, hogy eleinte a Fidesz támogatása miatt kapásból elutasította a polgármesterjelöltet, „mert mi az, hogy független, amikor ott van a neve mellett a legnagyobb pártnak a logója?”, most úgy gondolja, rá fogja adni a voksát október 13-án.

Scherer Imrénének, Áginak nem okozott meglepetést a jelölt, mert Bese Ferencet régóta ismeri és becsüli, hiszen évekig voltak munkatársak. A fórumon leginkább a közlekedés érdekelte, mert „a telepen élő gyerekek valóságos életveszélynek vannak kitéve reggelente, amikor a száguldozó autók között át kell menniük a zebrán. A lányom is sokat panaszkodik, sokszor fél órájába kerül, mire ki tud fordulni az utcából”. Áginak tetszett, hogy a jelölt az olyan apró dolgokat is komolyan vette, mint a buszmegállók fedetté tétele, és az öregek számára gondot jelentő magas lépcsők. A forgalom lelassítására az Ausztriában látott elterelő szigetek felvetését is érdekesnek találta. „A BILK-ből érkező csattogás enyhítésére a zajvédő falat, a fásítást már sokan megígérték, de hiába.” Ági reméli, most végre juthatnak valahová. „A vasút miatt sokan aggódunk és örülök, hogy a polgármesterjelölt komolyan veszi az aggodalmunkat, és vette a fáradságot, hogy egyedüliként elmenjen Pesterzsébetre meghallgatni a Budapest–Belgrád-vasútvonallal kapcsolatos MÁV által elkészített hatástanulmányt. Bízom benne, hogy ha ő lesz a polgármester, akkor nem kell a rezgéstől és a zajtól tartani.” Ági, bár unoka még nincsen, a fórumon bemutatott játszótér terveit is érdeklődéssel nézegette. Hogy bő egy hónap múlva kire adja majd a voksát? „Nem kérdés, a Ferire.”

Borhegyi Ferenc a nyolcvanas években költözött a Millenniumtelepre. A fórummal kapcsolatban jó érzéseit mondja: „Tetszett a polgármesterjelölt hozzáállása, éreztem benne a hitelességet. Nem ígérgetett felelőtlenül, de bizonyos dolgokban igen határozottnak mutatkozott. Úgy érzem, benne megvan a politikai és szakmai hozzáértés is. Tájékozott, érdekli, mi az, amit más önkormányzatoknál, más országokban jól csinálnak, mi az, ami működik. Ferencnek az is nagyon szimpatikus volt, hogy a jelölt közvetlen, „odamegy az emberekhez, barátian kezet ráz, és mindenkihez van egy-két jó szava”. Mivel a család már megért egy betörést, örömmel hallgatta a térfigyelő kamerák kihelyezésének terveit, és azt is biztatónak tartja, hogy a tömegközlekedés ügyét végre valaki a főváros elé kívánja vinni. A választásokkal kapcsolatban Ferenc úgy vélekedik: „Nem mehetünk el szó nélkül mellette. Igaz, húsz, harminc év alatt nem sok minden történt, most talán egy olyan rátermett vezetővel, mint a Bese úr, sikerülhet”.

A bizalom adomány

Millenniumtelep Soroksár gyöngyszeme, és úgy tűnik, az itt élők meg is kívánják őrizni a szépségeit, életük biztonságos kereteit: a sok zöldet, a nyugalmat, a jó közösséget.
A választás komoly dolog. Érdemes előtte meghányni-vetni dolgainkat, mert azzal, hogy bizalmat szavazunk valakinek, a jövőnket tesszük kockára, mert nem mindegy, hány perc alatt érünk be a munkahelyünkre, hogyan jut át a gyerek az út túloldalára, hogy a vasút vagy a BILK felől érkező rakodás zaja, a rázkódás megkeseríti az életünket, tönkreteszi házainkat. A bizalom éppen ezért nagy értékű adomány. Vele fejezzük ki a másik ember tiszteletét, bizalomra méltó voltát. De mindezért cserébe követelményeket támasztunk vele szemben, mégpedig azt, hogy igazolja vissza bizalmunkat.

Haluska Ibolya


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások