Itthon

Publikálva július 24th, 2019 | által Hello_Soroksar

Pedagógusait köszöntötte Soroksár

Mint minden évben, az idén is méltó módon, ünnepség keretében köszöntötte Soroksár önkormányzata a pedagógusokat.

A pedagógusok áldozatos munkáját Soroksár nevében Geiger Ferenc polgármester köszönte meg. Beszédében kiemelte, hogy milyen szerencsések vagyunk, „hiszen itt és most egy törzsgárdát ünnepelhetünk”, olyan óvónőket, tanítókat, tanárokat és intézményvezetőket, akik évtizedek óta, egy életen át terelgetik Soroksár ifjúságát, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, milyen fontos ebben az értékvesztett világban megbecsülni azokat, akik kitartó munkájukkal igyekeznek fenntartani a világ rendjét, értékekre nevelni az utánunk jövő generációkat. Az elismerések, a kitüntetések átadását követően a Triász együttes és fogadás várta az ünnepelteket.

HI


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások