Kaleidoszkóp

Publikálva július 4th, 2019 | által Hello_Soroksar

A tettesek nyomát befedte a hó

Alkonyodott, amikor 1882. december 2-án a Soroksárról Budapestre tartó postakocsit ismeretlen fegyveresek megtámadták. A hajtót és kísérőjét meggyilkolták, a kocsit kifosztották. A bűnösöket soha nem sikerült elfogni.

Mi azonban most kezdjük messzebbről. Tudja ön, kedves olvasó, hogy 1500 körül, amikor Európa más országaiban még ormótlan batárokon, csigalassúságú társzekereken utaztak, akkor Magyarországon már egy könnyű, kényelmes, gyors jármű volt a legelterjedtebb közlekedési eszköz? A kocsi. Szlovákul koč, a szerbeknél és a horvátoknál kočija, lengyelül kocz, svédül kush, angolul coach, franciául és spanyolul coche, németül Kutsche. Nem tévedés, egy Komárom megyei kis falu, Kocs adott nevet Európa-szerte a könnyű, gyors szekérnek.

Mátyás király kocsija Párizsban

A hagyomány szerint Mátyás volt a kocsi feltalálója. Szinte látom a reneszánsz uralkodót, amint a budai palota könyvtárában pislákoló gyertyafénynél a kocsi tervrajzai fölé görnyed. Kár, hogy a kép nem igazán valószínű. Mátyás már csak azért sem találhatta fel a kocsit, mert Bertrandon de la Brocquiére lovag Magyarországon járva már 1433-ban látta azokat a kitűnő szekereket, amelyek a kocsik elődei lehettek. „Gyakran találkoztam szekerekkel – írja a burgundiai herceg étekfogó mestere –, amelyeken hat, hét, sőt nyolc személy ült, s amelyekbe csak egy ló volt befogva. A hátulsó kerekek sokkal nagyobbak, mint az elsők. Némelyik be van fedve, ezek nagyon szépek és könnyűek, úgyhogy beleértve a kerekeket is, egy ember könnyen a vállára veheti és elviheti.” Az viszont a történészek szerint is igaz, hogy a hadi- és kereskedelmi célokra szánt súlyos szekerekből és a különféle paraszti fogatokból Zsigmond és Mátyás korára született meg az a finom szerkezetű, könnyű vasalású hintószekér, amely a kocsi nevet kapta. Mátyás egy Lengyelhonba ajándékozott, feszes bőrökön rugózó hintókocsija Párizsba is eljutott, s a francia főváros népe szájtátva bámulta a praktikus úti alkalmatosságot.

Kocsijárat Buda és Bécs között

Liszti János veszprémi püspök 1568-ban azt írja, hogy Kocs falu hírneves bognárai Mátyás biztatására fejlesztették ki a magyar parasztszekérnek ezt a könnyű és gyors változatát. Mátyás valóban fontosnak tartotta a gyors teher- és személyszállítást, a futár- és postaszolgálatot. Bécs elfoglalása után ő szervezte meg az első hazai postakocsi-szolgálatot a két főváros között. Kocs község pedig éppen a Budát egykor Béccsel összekötő országút mentén feküdt. Herberstein Zsigmond báró 1518-ban, amikor Bécsből Budára tartott, már a kifejlett kocsi utasa volt. „A kocsi neve Kocs falutól ered. Ezen jármű elé egymás mellé három lovat fognak. A hajtóval együtt négy ember számára van benne hely” – jegyzi naplójába. A kocsi korszakalkotó találmány volt. Míg a nehéz hintószekereken napi húsz-huszonöt kilométernél hosszabb utat nem lehetett megtenni (ez nagyjából a gyalogos ember teljesítménye), addig Mátyás kocsijai nyolcvan kilométert is megfutottak. A kocsi lehetővé tette a pihenés nélküli, éjjel-nappali utazást, hiszen vele ugyanolyan gyorsan lehetett haladni, mint lóháton.

Delizsánsz, Két Medve, Vadászkürt

A török kiűzése után az úttalan utakon, a sártengerből kimagasodó töltéseken útonállók fosztogatták az utazókat. A postajáratok bevezetését Mária Terézia rendelte el 1749-ben. Három járat létezett: a gyorskocsi, vagyis a delizsánsz, amely utasokat, leveleket, pénzküldeményeket szállított; a rendes postaszekér, amely utasaival és áruival lassabban haladt; a postai társzekér, amely csakis árut fuvarozott. A Buda és Bécs között közlekedő, fekete-sárgára festett négylovas társas gyorskocsik 1752 szeptemberétől indultak a budai postaházból (ez a mai Batthyány téri vásárcsarnok helyén állt). A menetidejük nagyjából harminc óra volt. A hajtó általában az egyik lovon ült, a bakon trónoló kalauz az utasokat istápolta. Idővel magánvállalkozások serege is létrejött, amelyek kocsijai a nevezetesebb fogadók elől indultak, Szeged felé a Soroksári úti Két Medvétől, Arad felé a Váci utcai Nádor szállótól, Debrecen és Kolozsvár felé a Tigris szállótól, Miskolc és Kassa irányában az Aranykéz utcai Vadászkürttől. A postaállomásokon lovakat váltottak, leveleket és küldeményeket raktak fel és le, az utazók ettek-ittak, aludtak, szükségüket végezték.

Az 1848/49-es szabadságharc leverése után ismét megnőtt a rablások száma, de az 1867-es kiegyezés után Magyarország területe már biztonságosnak számított. A soroksári postaállomás 1785-ben létesült, és az 1850-es években már naponta több száz szekér, hintó, poggyász és személyszállító postakocsi, kariolkocsi hajtott át az állomáson.

1882. december 2.

Bogisich Fülöp soroksári alpostamester vallomása szerint a kocsi a menetrend szerinti időben, hat óra előtt tíz perccel robogott be Soroksárra Haraszti felől. Hajtója, Fischer Vencel tapasztalt kocsis volt, hatlövetű forgópisztollyal felszerelkezve. Nem sokat piszmogtak, ellenőrizték a kerekeket, tengelyeket, megitatták a lovakat, és hat órakor a kocsi indult is tovább. Akkor már kísérő is ült a bakon, hiszen Soroksáron tetemes mennyiségű – tizenkilenc zsákocskányi – készpénzt helyeztek el a kocsiban. Kapeller Mihály soroksári napszámos sok éve szolgált kísérőként, és ő sem volt fegyvertelen. Bogisich úr útjára indította a kocsit, és csak másnap délelőtt fél tíz tájban tudta meg a hírt, hogy az nem érkezett meg a fővárosba.

A támadás és a zsákmány

A rablók hátulról támadtak a kocsira, a hajtót és a kísérőt azonnal agyonlőtték, el sem tudták sütni a fegyvereiket, hulláikat másnap a Szentkút-kápolna mellett, az árokban találták meg. Mindketten családosak voltak, Fischer Vencel egy süldő leányt, Kapeller Mihály öt gyermeket hagyott árván. Odébb, a szőlők felé vezető dűlőúton meglelték a felborult kocsit is, a Soroksár utcáin szerszám nélkül őgyelgő lovakat katonák fogták be. A gyilkosok a pénzeszsákok többségét kiürítették, három zsákot érintetlenül hagytak. Zsákmányuk a pestvidéki törvényszék iratai szerint közel 17 ezer forintra rúgott. Hogy ez mennyit érhetett akkoriban? Sokat. Hiszen gróf Benyovszky Sándor, Dunavecse későbbi képviselője 80 forinttal terhelt levelének kártérítéséért folyamodott a biztosítóhoz. Müller Ignác a Postaigazgatósághoz írt levelében a Magyar Királyi Kataszteri Igazgatósághoz beosztott segédbiztosi fizetésének – 74 forintnak s néhány krajcárnak – elvesztését fájlalta. Nagy Istvánné Somoskeöy Jolán betétkönyvében 2000 forint megtakarítás volt. A jezsuita rend kalocsai gondnoka, Kispál József 34 forint 70 krajcárt veszített, míg Balog Mihály sári lakos, aki közhuszár fiának küldött volna támogatást, körülbelül ugyanakkora összeggel lett rövidebb.

Az áldozatok és utódaik

A soroksári elöljáróság 1882. december 7-én kelt leveléből ráérezhetünk a tragédiára is. „Kapeller Mihály 59 éves római catholicus, soroksári születésű és illetőségű, 5 gyermek apja, másodízben nősült, jelenleg özvegye szül. Geretenmaicz Annával, erkölcsi magaviseletére nézve mint szelíd, józangondolkodású, s jó magaviseletű, szorgalmas egyén és jó családapa ismertetett. Anyagi viszonyait nézve szegény napszámos volt, ki szorgalma folytán kétkezi munkájával annyit keresett, hogy magát és családját napról napra szűk körülmények között fenntartotta, mely család ma teljesen támasz nélkül a nyomor szélén áll.” A Postaigazgatóság kérvénye alapján Kapeller özvegyének és gyermekeinek több mint 600 forint állami segélyt utaltak ki, míg Fischer Vencel leánya 200 forintot kapott.

A nyomozás kudarca

Tél volt, a tettesek nyomát elfedte az éjszakai havazás. A nyomozás akadozott. December utolsó napjaiban a rendőrség fülest kapott, és Budán, egy a Rác fürdőhöz közel eső épületben házkutatást tartott. A gyanús személyek a támadás napján vásároltak távcsövet és revolvereket, és a rablás éjszakáján nem tartózkodtak otthon. A felhajtás hiábavaló volt, kiderült, hogy a gyanús emberek ártatlanok. Számos hajdani bűnügyi szakértő úgy vélte, hogy a tettesek ugyanazok lehettek, akik 1883. március 29-én Budán, várbeli otthonában meggyilkolták Mailáth György országbírót. Az inasa, Berecz János is gyanúba keveredett, úgy tűnt, egyik társa lehetett az a soroksári születésű Kállai József is, akit a postarablás előtti napokban többen láttak Soroksáron. Az ügyben 1883. szeptember 1-jén a pestvidéki törvényszék megszüntette a büntetőeljárást.

Marek János


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások