Panoráma

Publikálva május 1st, 2019 | által Hello_Soroksar

Versenyben a gyorsan múló idővel

Az elöregedő társadalmak egyre nagyobb kihívás elé állítják nemcsak a politikát, de a tudományokat is. Az, hogy növekszik az emberiség várható élettartama, nagyon jó dolog, de csak akkor, ha az öregkor nem jelenti egyben a szellemi és/vagy fizikai leépülést is. Miként érhetnénk el, hogy a kor előrehaladtával ne romoljon a munkamemóriánk, vagyis emlékezetünk váza, ami az arcfelismerésért, a térbeli tájékozódásért, az információ tárolásáért, a döntések meghozataláért felel? A Bostoni Egyetem kutatói a hetvenes éveikben járó emberek agyának jól körülhatárolt helyét elektromosan stimulálták. Robert Reinhart a kutatás vezetője arról számolt be, hogy a kísérletben résztvevő idős emberek munkamemóriája jelentős javulást mutatott, sőt, vissza tudták állítani az agy fiatalkori működését, igaz mindössze ötven percre. A szakértők most arra kíváncsiak, vajon megismételhetők-e az eredmények, illetve miként lehetne növelni a hatás időtartamát.


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások