Kaleidoszkóp

Publikálva május 1st, 2019 | által Hello_Soroksar

Szindbád és a Tündérliget

A török kiűzése után, a 18. században frankokkal és svábokkal újratelepülő Soroksárt sokáig Budapest éléskamrájának nevezték. Vályi András, a Pesti egyetem professzora, első statisztikusaink és földrajztudósaink egyike Magyar országnak leírása című művében a 18. század legvégén Soroksár mezővárosról azt írja, hogy lakosai katolikusok, rendes házakkal épült, utcái akácfákkal díszesek, számos jó mesteremberei vannak, vendégfogadója is jó, ám fája kevés, borai alávalók. Azt azonban ő is fontosnak tartja megemlíteni, hogy „téjjel, írósvajjal, téjfellel Pestnek nagy segítségére van”.

Jókai Mór és
a „talyigakerék”

Egy anekdota szerint ha hajdanán azt mondták, Soroksár, mindenkinek nyomban a dunai hajómalmok jutottak eszébe. De híresek voltak a soroksári kádárok, jegesek, tejesek, trombitások is. És meg ne feledkezzünk a pékekről! A soroksári kenyeret Pest piacaira, később még a vásárcsarnokok némelyikébe is megérte felszekereztetni. Jókai Mór szép barnának, fényes hátúnak és talyigakerék nagyságúnak mondja a nevezetes sváb rozskenyeret. Márai Sándor kényes ízlésű Szindbádja felettébb szerette a hasát, nagyra becsülte a bácskai hentesek zamatos húsáruit, imádta a prügyiek könnyet nem fakasztó, enyhén édeskés és illatos tormáját, kedvelte a szegedi szalámikat, és „hajnali órában szívesen vásárolt soroksári kenyeret”.

Borkimérés és pálinkafőzés
Az 1700-as évek vége felé a község szőleiben termett szőlőből készített bort Szent Mihály napjától (szeptember 29-től) Szent György napjáig (április 24-ig) mérhették ki a községi kocsmában. A kocsmákat vármegyei tisztségviselők jelenlétében, árverésen adták bérbe. A soroksári bornál jobb minőségűnek tartották a régiek a helyi pálinkákat. A jobbágyok és zsellérek saját fogyasztásra a földesúrnak fizetett illeték fejében főzhették az ízes és erős pálinkát. Aki az illetéket megspórolva, suttyomban főzött, az nem csak a bírságot és a tiltást kockáztatta, de még az üstjét is elkobozták.
A soroksáriak az 1800-as évek dereka körül sokat perlekedtek a báró Sina családdal a borkimérési és kocsmatartási jog miatt. Az bizonyos, hogy 1850 körül még csak négy-öt kocsma működött a városkában, ám néhány esztendőn belül ez a szám megduplázódott.

A „beszálló vendéglő”
Sokan úgy tartják, hogy az egykor oly híres Sramli vendéglő, a Grassalkovich út 209. szám alatti épület Soroksár legöregebb háza. Az bizonyos, hogy 1727-ben már létezett egy uradalmi vendéglő – Grassalkovich Antal tulajdonában –, melynek bérlője Neumann András volt. Néhány év múltán Forster János Jakabé lett a bérleti jog. Az avatott helytörténészek szerint feltehetően Soroksár-puszta egyik kiemelt jelentőségű pontjára építették, mégpedig a Pestről Ráckevén, Kecskeméten, Cegléden keresztül délre és délkeletre tartó, az Alföld végtelen síkját átszelő országutak elágazásánál.

Sramli és tehénfejés
Krammer, Holbig, Leéb, Dunszt vagy éppen Ferber Ferenc „silány borral szolgáló korcsmája”. Lehet, hogy a soroksári kocsmák bora nem vetekedett Tokaj és Villány nedűivel, de a soroksáriak emiatt nem búsultak. A mezőváros dolgos parasztpolgárai megragadtak minden kínálkozó alkalmat a mulatásra. Nagy ünnepekkor a kocsmák és vendéglők tánctermei zsúfolásig megteltek. A helyi zenészek sramlijára már délelőtt táncra perdült kicsi és nagy – az egykori források szerint a régi Soroksár lakói kifejezetten szerettek táncolni. Esteledéskor a férfiak és nők fújtak egyet, hazamentek tehenet fejni, ellátni és elzárni az állatokat, a muzsikusok is letették a hangszert, végre haraphattak valamit, aztán egy-két óra múltán a mulatság folytatódott késő éjjelig vagy akár hajnalig.

Tündérliget
a Molnár-szigeten
Minden tősgyökeres soroksári büszke a Molnár-szigetre, mely a városrész nyugati peremén terül el, keletről és nyugatról a Ráckevei Duna-ág határolja. „Budapest egyetlen lakható szigete, ami teljes terjedelmében a városon belül található.” Hossza durván két kilométer, legszélesebb részén négyszáz méteres. „A főváros igazi gyöngyszeme, szinte érintetlen világ a világvároson belül.” Valaha gyümölcsösök és szőlőskertek zöldelltek rajta. És ami talán még ennél is fontosabb: a szerelmesek találkahelye, a pihenés és kikapcsolódás színtere volt. Villák, kisebb-nagyobb nyaralók épültek itt, népünnepélyek zajlottak, búcsúsok és mutatványosok ütötték fel a sátraikat. Hétvégeken, ünnepekkor lacikonyhák tűntek fel és sramli-zenére táncoló ugribugri gyerkőcök, topogó vénemberek. A szigeti Tündérliget vendéglő az 1890-es években már bizonyosan működött. Lux Antal így emlékszik a régi időkre: „Nyáron, a hétvégeken kiruccantunk szüleimmel a Kis-Duna-ág partjára, vagy a Molnár-szigetre, ahol Soroksár lakossága trombitált, táncolt vagy kártyázott, míg be nem esteledett. A hét fáradalmait, gondjait felejtették ott el, miközben harsányan énekelték az »Auf der Insel steht ein Baum«-ot, ami fonetikusan úgy hangzott: »auf t´inzl stét á pám!«. (…) A Fekete Szádi Duna-parti lugasában, egy öreg tangóharmonikás húzta a pattogó sváb polkákat, erre ropta a nép a táncot és ízesen kanalazta a frissen főzött halászlét”.

Marek János


A szerzőről



Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások