Itthon

Publikálva május 1st, 2019 | által Hello_Soroksar

0

Ház az út túloldalán

Milyen jó lenne, ha az Erzsébet utcánál át lehetne kelni a Grassalkovich úton, de nem lehet. Ahhoz, hogy az ember eljusson a Táncsics Mihály Művelődési Házba, el kell battyognia a Hősök terére, vagy a Tárcsás utcáig, de se innen, se onnan nem úszható meg a szűkös járda, a Budapestről kivezető forgalmas út zaja. A művelődési ház ennek ellenére közkedvelt helynek számít a soroksári emberek körében. Kicsik és nagyok, babák és mamák, nagypapák és unokák, táncos kedvűek és kockák, a Táncsicsban mindenki talál valami kedvére valót. A miértekről és a lehetőségekről az intézmény vezetőjével, Geiger Tamással beszélgettünk.

„A művelődésszervezés több, mint hagyományos szolgáltatás. Nekünk itt közösségeket kell építeni és a már meglévőket megtartani. Ahhoz, hogy ebben eredményeket érjen el az ember, elengedhetetlen a hely és az itt élők ismerete” – mondja az igazgató, aki legfontosabb szempontként a soroksáriak hagyománytiszteletét említi: „Ha valaki ezt nem veszi tekintetbe, könnyen elhalhatnak a legjobb tervei is”. Itt nem lehet csak úgy elengedni a megszokott dolgokat, és a Sördélután helyett rendezni valami mást. Amikor átvette az intézmény vezetését, mindent az alapoktól kellett kezdenie. Az előző intézményvezető nem volt soroksári, és azt gondolta, jót tesz azzal, ha frissít egy kicsit, és lecserélte azokat a rendezvényeket, amelyek hagyományosan ide kötődtek. „Négy évembe került, hogy a Sördélutánok vagy a húsvéti Locsolóbál, az Erzsébet- és Katalin-napi mulatság visszakapja régi népszerűségét.” Geiger Tamás maga is soroksári, de zenész is egyszemélyben. Mosolyogva beszélt arról, hogy a bálok többségén még mindig a polka a legnépszerűbb, csak mértékkel lehet valami mást is becsempészni a műsorba. Pedig a taksonyi Takser Spatzen vagy a helyi Schorokscharer Burschen igyekeznek bővíteni a repertoárjukat, és különböző zenei stílusokkal, népszerű slágerekkel megbolondítani kicsit a soroksári éjszakákat. „Mára megtanultam, hogy időbe telik, amíg elfogadnak valamit az emberek, de ha egyszer megszokták, akkor ahhoz ragaszkodni fognak.”
A Táncsicsban a türelem, az apró lépések taktikájával próbálják szervezni a házon kívül, a Hősök terén lévő zenepavilonban megrendezett Térzene programokat is, a közkedvelt városi sváb zenészek mellé egy kis jazzt is becsempészve, mert „nyitni, új embereket megszólítani ugyanolyan fontos, mint megtartani a régi közönséget.” Arra a kérdésre, vajon van-e valami, ami megelőzi a polkát, nevetve válaszolja: „Hát a negyedévente megrendezett Retro disco”. A rendezvényt annyira szeretik a soroksáriak, hogy aki a hetvenes-nyolcvanas évek zenéjére kíván búcsút venni az óévtől, annak már novemberben le kell foglalnia az asztalát.
Az igazgató elmondja: a nyugdíjasokat, a kismamákat, a kisgyermekes anyukákat, a családokat nagyon könnyű megszólítani. „Az elmúlt időszakban rengeteg kis közösséggel lettünk gazdagabbak, a fiatalokat – a tizennégy és tizenkilenc év közötti korosztályt – viszont teljesen elvesztettük.” Okokat keresve Geiger Tamás a középiskola hiányát említi. Azok a gyerekek, akik távolabb, valamelyik másik kerületbe járnak szakmunkásképzőbe vagy gimnáziumba, az iskola környékén fognak helyet keresni arra, hogy beüljenek. A távolság, az új élethelyzet elmorzsolja a valamikori osztályközösségeket, mert – valljuk be – Soroksáron nincs olyan hely, ahol kulturált körülmények között össze lehetne jönni, egyedül a Táncsics. A művelődési ház a fiatalok ügyében éppen a napokban szeretné megkeresni a rendőrséget, hogy együttműködve a közeljövőben a hetedik és nyolcadik osztályos diákoknak indítsanak drogprevenciós foglalkozásokat. „Nem szeretnénk, ha ők is olyanok lennének, mint az ingázó korosztály, amelynek tagjai csak aludni járnak haza. Igaz, munka után, másfél-órás zötykölődést követően senki sem kerekedik fel szívesen, hogy újra elinduljon otthonról” – mondja végezetül Geiger Tamás.


A szerzőről



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére ↑
  • A szerkesztő

    Tegyük most félre a pártszimpátiánkat, és emlékezzünk vissza a Fidesz 2002-es választási szlogenére, ami így hangzott: A jövő elkezdődött. Miért volt annyira jó ez a plakát, ez a pusztába kiáltott szó? (A szlogen kelta kifejezés, jelentése pusztába kiáltott szó – a szerk.) Nemcsak azért, mert energikus és majd szétveti a bizakodás, az optimizmus, és mindenki azt gondol bele, amit akar, hanem mert az üzenete sem éppen utolsó. „Amit ma megértünk, felfogunk, elhatározunk vagy teszünk, attól nemzedékek jövője függ”, hiszen mindig az eljövendő nemzedék aratja le a jelen terméseit, mint ahogyan a múlt vetéseit a jelenkor takarítja be.      Tovább…

  • Archívum

  • Legutóbbi hozzászólások